TREFF ROCK BAND
Speck János - gitár, Ráduly Levente - ének, Imolya László - Hammond, Galó Péter - dob, Benko Albert Bögi - basszusgitár
Belépés
A Treff egy hamisítatlan hard/heavy rock banda, melyet 1972-ben Speck János gitáros alapított barátaival, Csaszli János basszusgitárossal és Nagy Ferenc dobossal. Mint minden kezdo zenekar, ok is mások dalait játszották eleinte, ám hamar elkezdtek saját dalokat is írni. Ekkoriban amilyen fesztiválon a banda elindult, azt meg is nyerte. Az, hogy mégsem jutott tovább, már a szockában is úgy muködött, mint napjainkban - pénz és összeköttetés nélkül sehová sem lehetett jutni. Pár év múlva Nagy Feri megnosült, Ludvig László került a helyére. Még két évig játszott így a csapat, majd Csaszli is megnosült, s a formáció felbomlott. Új tagok után kellett nézni. Így ment ez éveken keresztül, ki beleunt, ki belefáradt, kit a felesége nem engedett zenélni...
Pedig a zenekar játszott - mindenütt amirol kezdo zenekarok csak álmodhattak: Budai Ifipark, PeCsa, turné a Pokolgéppel, Rolls Frakcióval, nagy rock fesztiválok... Lényegében bejártuk az egész országot. Két-háromévente jöttek a törvényszeru tagcserék. A teljesség igénye nélkül: Nagy Imre /Stone Faces/, Hadnagy Laci /Rolls Frakció/, Péter Zsolti /Beatrice/, Gyökér Bandi /Rückwartz/, Rácz Péter, Vizenyo, Nádudvari Lajos, Gruber István Krumpli, Tóth Pál Zoltán, Válóczi László, Sivák István, Ágói Feri Bucek, Jóvér Imre /Mr. Bassary/, Kozsa Laci, Kepes Iván, Bencsik István /Schizoid/, Várhegyi Ferenc, Hornyák Balázs, Répássy Gábor, Pálmai Tamás, Centi, Szita Eszter, Kálmán György, Bozsik Gyöngyvér és még sokan mások. Imolya Laci és Bögi közel 15 éve biztos tagjai a csapatnak. Peti 4 éve hozza az alapokat, Levente pedig egy hónapja került a zenekarba.